Ugrás a tartalomra

Az eddigi legnagyobb magyar technológiai export valósul meg

2021.02.16
11:48
Forrás
MTI
Az eddigi legnagyobb magyar technológiai export valósul meg azzal, hogy a Roatex Zrt. mint tendernyertes 103 milliárd forintos beruházással kiépítheti és tíz éven át koncesszióban üzemeltetheti az indonéziai autópálya-díjbeszedő rendszert.

Ezt közölte Jakartában Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter hivatali partnerével közösen tartott sajtótájékoztatóján kedden. Elmondta, mérföldkő Magyarország külgazdasági stratégiájában, hogy a világ negyedik legnépesebb országában magyar cég hajthat végre egy ilyen nagyértékű beruházást. A Roatex által kiépítendő útdíjrendszer 2023-tól fog teljeskörűen üzemelni. Indonéziának jelenleg 2500 kilométer hosszú autópálya-rendszere van, de ezt a tervek szerint 4800 kilométer hosszúra növeli az ország - tette hozzá.

A keleti nyitás mottójú magyar külgazdasági stratégiában - annak 11 évvel ezelőtti kezdete óta - mindig fontos volt Indonézia, és az együttműködés szempontjából nem mellékes, hogy a kétoldalú kapcsolatokban nincsenek nyitott kérdések - jegyezte meg Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter
export
Indonézia

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.