Ugrás a tartalomra

Merkely: Szigorítás nélkül meredeken nőne a fertőzöttek és a kórházba kerülők száma

2021.03.04
22:37
2021.03.04
22:54
Forrás
MTI
Az oltási hajlandósággal kapcsolatban elmondta, hogy folyamatos javulást lát.

Ha nem lennének Magyarországon szigorítások, meredeken emelkedne a fertőzöttek száma, ezzel párhuzamosan az orvosi, kórházi kezelést igénylőké is radikálisan nőne - mondta a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön az M1 aktuális csatornán. Merkely Béla hozzátette: a Semmelweis Egyetemen már több beteget kezelnek, mint a tavaly novemberi csúcs idején, és a súlyos esetek számában országos szinten is 95 százalékra közelítették meg a novemberi csúcsot. Viszonylag rövid időn belül ezek a számok még jelentősebben emelkednének, és adott esetben a kórházi ellátás színvonalát is befolyásolnák, "ha nem lépnénk időben a szigorítás felé" - jelentette ki.

A szakember szerint a szigorítások látványos hatása két hét múlva lesz érezhető. Hozzátette: nagyon fontos ugyanakkor, hogy tart a lakosság oltása, mert a járvány leküzdésének leghatékonyabb módja a minél nagyobb arányú oltás. Véleménye szerint május közepén már "lényegesen jobb lesz a helyzet", és lehetőség lesz a szigorítások lépcsőzetes csökkentésére. Merkely Bélát kérdezték az oltási hajlandóságról is, ezzel kapcsolatban elmondta, folyamatos javulást lát, most már a lakosság nagyobbik része szeretné az oltást, és világosan látják, hogy az a legjobb oltás, amellyel már beoltották őket, mert az már hat és két hét múlva kimutatható védettséget ad.

Merkely Béla
védőoltás
szigorítások

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.