Ugrás a tartalomra

38 vajdasági diák érdemelte ki az Ady-ösztöndíjat

2021.03.25
12:44
2021.03.25
18:10
Forrás
Pannon RTV
38 vajdasági tanuló részesült egyszeri, 100 ezer forint értékű támogatásban a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának jóvoltából. Ez összesen 3 millió 800 ezer forintot jelent.

A Nemzeti Tehetség Program keretén belül meghirdetett Ady Endre-ösztöndíjban azok a határon túli tanulók részesülnek, akik magyar tannyelvű oktatásban vesznek részt, kimagaslóan tehetségesek, de szociálisan hátrányos helyzetűek.

Az Ady Endre-ösztöndíjpályázatot 2020 szeptemberében hirdette meg a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács. A kiírásra nagy volt az érdeklődés. Kubik Dóra, a topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola gimnazistája az osztályfőnökétől értesült a lehetőségről.

„Összegyűjtöttük a papírokat, jelentkeztem. Nemrég értesítettek, hogy megkaptam a támogatást. Én nyelvvizsgára tervezem költeni, ez segít majd abban, hogy bejuthassak egyetemre, mert pluszpontokat jelent.”

A pályázókat a tanulmányi eredményük, a versenyeredményeik és a szociális helyzetük alapján pontozták. Vajdaságban 38 tanuló részesül a 100 ezer forint értékű egyszeri támogatásban. A járványhelyzet miatt a kedvezményezettek többségének postai úton küldték ki a szerződéseket, csak néhányan vehették át személyesen a tanács székházában.

Szűcs Emese, a bírálóbizottság elnöke, Vajdasági Tehetségsegítő Tanács: „Egy utolsó feladat van ösztöndíjasaink számára, amikor júniusban egy beszámolót készítenek arról, hogy mi mindenre költötték, és miben segítette őket ez a támogatás. Az előző évek tapasztalata alapján elmondhatjuk, hogy alapvető szükségleteik pótlására használják fel ezeket a támogatásokat, mint például tankönyvek, számítógépek, sporteszközök, új hangszerek.”

A támogatás elsődleges célja segíteni azoknak a tanulóknak a további fejlődését, akik már eddig is kimagaslóan teljesítettek a szerbiai és a nemzetközi versenyeken.

Ady Endre-ösztöndíj
ösztöndíjasok
tanuló
Nemzeti Tehetségprogram
Vajdasági Tehetségsegítő Tanács

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.