Ugrás a tartalomra

Az Aranycsapat Testület Puskás Ferencre emlékezett

2021.03.31
18:38
2021.03.31
18:56
Forrás
MTI
Puskás Ferencnek, az Aranycsapat 1927. április 1-jén született legendás csapatkapitányának, a Bp. Honvéd és a Real Madrid korábbi kiváló csatárának tiszteletére tartott megemlékezést szerdán délután az Aranycsapat Testület.

A budapesti Olimpiai Park emlékműjénél Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke emlékeztetett arra, hogy Szabó Tünde sportért felelős államtitkár négy évvel ezelőtt, Puskás Ferenc születésének 90. évfordulóján hirdette meg az Aranycsapat Emlékévet. Hozzátette: a testület működésének célja, hogy ápolja a nemzetközi hírű válogatott emlékét, ezáltal minél többen megismerjék a csapat tagjainak életművét. Elmondta, hogy erre a feladatra 2014 nyarán Buzánszky Jenő kérte fel a sajtó nyilvánossága előtt.

Lomnici Zoltán kiemelte, az olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes Puskás Ferenc mindvégig hű maradt nemzetéhez, vállalta magyarságát, és akinek tudott, segített. Felidézte a háromszoros olimpiai bajnok Papp Lászlóhoz fűződő legendás barátságát, és azt a történetet, hogy amikor a kiváló bokszoló 1963-ban profi Európa-bajnoki döntőt vívott Madridban a spanyol Luis Folledo ellen, Kubala Lászlóval kasztíliai menekülteket fizetett azért, hogy a túlerőt ellensúlyozandó Pappnak szurkoljanak. Végül kitért arra is, hogy a Hungarikumok Gyűjteményében teljes joggal szerepel Puskás Ferenc: "Ismerve Öcsi nagy szívét, bizonyára ő is támogatná, hogy az Aranycsapat egésze is bekerüljön a gyűjteménybe, hiszen a játékosok együtt érték el a világraszóló sikereket".
Bajkai István országgyűlési képviselő, az Aranycsapat Testület alelnöke arról beszélt, hogy Puskás Ferenc nemcsak sportolóként volt hatalmas egyéniség, hanem "óriási magyar emberként" is. Olyan, akit ma is minden magyar családban ismernek, és akinek az emléke az idő múlásával nem halványodik, hanem ellenkezőleg, erősebbé válik.
A honatya szerint "Puskás Öcsi mindent megtestesített, ami bennünk, a magyarokban jó." Pozitív tulajdonságai között említette a nagy szívét, hazaszeretetét, segítőkészségét, fantasztikus humorát, pozitív életszemléletét, amelynek köszönhetően a mélypontokat követően is újra fel tudott állni. Puskást az örök újrakezdés mintaképének nevezte, aki egyúttal megmutatta azt is, hogyan lehet a szegénységből tehetséggel és akarattal eljutni a világ tetejére, ugyanakkor azt is kiemelte, hogy csapatban is képes volt gondolkodni.

Az ünnepségen részt vett az Aranycsapat néhány játékosának gyermeke, Bozsik Péter, Grosics Edina és ifj. Buzánszky Jenő, akik Lomnici Zoltánnal, Bajkai Istvánnal, valamint Takács Tiborral, az FTC Baráti Kör elnökével együtt helyezték el az emlékműnél a megemlékezés virágait.

Puskás Ferenc

Kapcsolódó tartalmak

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.