Ugrás a tartalomra

Újabb zavargások egy igazoltatás során meggyilkolt férfi miatt

2021.04.12
17:02
Forrás
MTI, Index.hu
Tiltakozások robbantak ki vasárnap délután Minnesotában azután, hogy egy rendőri igazoltatásnál meghalt egy fekete bőrű fiatal férfi - írja az MTI.

Az eset Minneapolis Brooklyn Center nevű negyedében történt, mintegy 16 kilométerre attól a helytől, ahol tavaly egy másik rendőri intézkedésben meghalt George Floyd.

A helyi rendőrfőnök közleménye szerint a 20 éves Daunte Wrightot eredetileg egy közlekedési szabálysértés miatt állítottak meg. Igazoltatás közben azonban kiderült, hogy elfogatóparancs van érvényben ellene. A rendőrök ezért megkísérelték őrizetbe venni, de Wright járművébe visszaszállva megpróbált elhajtani a helyszínről. Ekkor az egyik rendőr több lövést is leadott az autóra. A férfinak ugyan még több háztömbnyire sikerült elhajtania, de végül nekiütközött egy másik járműnek, és meghalt.

A történtek után vasárnap este több száz fős, feldühödött tömeg kezdett tiltakozni a városban, a Brooklyn Center-i rendőrkapitányság épületénél. A rohamfelszerelésbe öltözött rendőrök gumilövedékeket, fény- és könnygázgránátot vetettek be. Néhány tüntető megrongált két rendőrautót, a tömeg köveket dobált. A demonstrálók ellen a Nemzeti Gárda helyi egységeit is be kellett vetni.

Minnesota
tüntetés
igazoltatás
meghalt

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.