Ugrás a tartalomra

Tetemes a fagykár az észak-bácskai gyümölcsösökben

2021.04.14
20:23
2021.04.14
20:31
Forrás
Pannon RTV
Úgy tűnik, idén nem sok hazai gyümölcs kerül majd az asztalunkra, így a cseresznye, kajszi, szilva, őszibarack, az alma ára is az egekbe szökhet majd. A szakemberek szerint az ilyen kemény áprilisi, éjszakai fagyok ellen szinte lehetetlen védekezni.

Már április első hetében is az elfagyott virágokról számoltunk be híradásainkban. A gyümölcstermesztők már akkor is azt mondták, idén még csak mutatóban sem lesz kajszi, nemhogy lekvárnak vagy pálinkának.

Azóta több hullámban is jöttek az egyre keményebb áprilisi, éjszakai mínuszok. A fagykár tetemes.

Van olyan gyümölcsös, ahol 50, máshol akár 75 százalékos is lehet a kár.

Egyes helyeken már most látszik, hogy jelentős fagykár érte virágzásában a szilvát. Szépen megindultak a virágrügyek, de a látvány most szomorú. A korai érésű cseresznyefajták, amiket május végén szoktak szüretelni, idén korábban elkezdtek virágozni, a magas márciusi hőmérsékleti értékek következtében. Erre jöttek az egyre fagyosabb áprilisi éjszakák. A bibék most fekete színűek, ez azt jelenti, hogy megfagytak. 

Mínusz hat, hét, nyolc fokos éjszakai fagyok esetén szinte teljesen lehetetlen a bimbózó vagy virágzó gyümölcsfákat megvédeni – mondták a gyümölcstermesztők.

Az almák közül a Granny Smith aránylag jól viselte a hideg hajnalokat és reggeleket, ahogyan több körtefajta is. Összegezve: az első becslések szerint a fagykár következtében az észak-bácskai gyümölcsösök 60-70 százalékában nem lesz termés. 

fagykár
gyümölcsösök
Észak-Bácska

Kapcsolódó tartalmak

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.