Ugrás a tartalomra

Az 5 határon át vetélkedő díjkiosztója Zentán

2021.04.15
16:40
2021.04.15
19:27
Forrás
Pannon RTV
Eredményhirdetést tartottak az 5 határon át vetélkedő kapcsán a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában. A három nyertes és az egy különdíjas értékes nyereményekben részesült.

A verseny lebonyolítására egy online felületen került sor. A gyerekek 4 vajdasági és egy különdíjas fordulóban vetélkedtek.

Az első helyen a magyarkanizsai Harmat Csongor végzett, második a zentai Recskó Dorka, a harmadik pedig a szabadkai Dudás Zsófia lett. Különdíjas fordulóban Dudás Árpád jeleskedett.

Dudás Zsófia, nyolcadikos tanuló, Széchenyi István Á.I., Szabadka: „Érdekesek és játékosak voltak a feladatok, és élveztem őket megoldani. Nem tartottam őket túlságosan nehéznek, de volt, amin el kellett gondolkodni.”

A vetélkedő témáját a mondák, legendák adták. A fordulók során főleg kreatív feladatok voltak, de akadtak olyanok is, amelynél a tudásukat mérték fel.

Vázsonyi Csilla, a zsűri tagja: „A legtöbb feladatnál az elsődleges szempont, azt hiszem, az összes zsűritagnál, a kreativitás volt, gondolok itt az olyan feladatokra, amikor például egy alternatív befejezést kellett írni egy mondának, vagy eljátszani, vagy térképet készíteni, vagy fotómontázst. A versenyzőknek valahogy a saját életükre kellett, hogy vonatkoztassák ezeket a régi történeteket, valahogy megtalálni a kötődést a mostani modern életünkhöz.”

A járványhelyzet miatt kicsit nehezebb volt megszólítani a gyerekeket, azonban nagy segítségére voltak a szervezőknek a tanárok, a mentorok és a szülők.

Fehér Viktor, a vajdasági verseny főkoordinátora: „Itt egy 5 fordulós vetélkedőről van szó, amelynek az első fordulójára Vajdaságból több mint 50 gyermek jelentkezett. 6., 7. és 8. osztályos gyerekekről van szó. A vetélkedő végére 27-en maradtak, azok, akik végigcsinálták mind az 5 fordulót és jól teljesítettek.”

A Kárpát-medencei online honismereti vetélkedőre 2020. október 5-e és 2021 márciusa között került sor. A program a Nemzeti összetartozás éve programon belül a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásával valósult meg.

Zenta
díjkiosztó

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.