Ugrás a tartalomra

Ezentúl Kaszoli Violetta szerkesztésében láthatják a Pannon Gazdát

2021.04.15
21:34
Forrás
Pannon RTV
Évek óta a Pannon Gazda a Pannon Televízió egyik legsikeresebb műsora. A termelők félórája minden pénteken 17 órától jelentkezik.

Holnaptól Kaszoli Violetta szerkesztésében láthatják mezőgazdasági műsorunkat, aki Közügyek című műsorunkban ismertette, hogy milyen témák szerepelnek az első általa szerkesztett műsorban, és elárulta azt is, hogy a rádió hallgatói hallhatják-e továbbra is a riportjait.

Pannon Gazda
Kaszoli Violetta
Pannon TV

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.