Ugrás a tartalomra

A szezon végén távozik a Bayern München vezetőedzője

2021.04.18
12:49
Forrás
Pannon RTV
Hans-Dieter Flick a nyáron felbontja szerződését a bajorokkal, és távozik a csapat kispadjáról.

Egybehangzó sajtóhírek szerint Flick sokáig nem marad munka nélkül, ő az első számú jelölt a német válogatott kispadjára, ahonnan Joachim Löw a nyári Európa-bajnokság után távozik. Az 56 éves szakember 2019 novemberében vette át a bajor sztárcsapat irányítását, amellyel azóta mindent megnyert, ráadásul a Bajnokok Ligája történetében első csapatként tavaly százszázalékos teljesítménnyel diadalmaskodott. A mostani szezonban viszont már a BL-től és a Német Kupától is búcsúzott a Bayern, amely viszont a Bundesliga megnyerésével vigasztalódhat, ugyanis öt fordulóval a vége előtt hétpontos előnnyel vezet az RB Leipzig előtt.

Hans-Dieter Flick
Bayern München
labdarúgás

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.