Ugrás a tartalomra

F1: Verstappen nyert Imolában

2021.04.18
17:29
2021.04.18
17:38
Forrás
MTI
Balesetek miatt a verseny félbeszakadt, és kényszerszünetet tartottak.

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíjat Imolában. A 23 éves pilótának ez az idei első, pályafutása során pedig a 11. futamgyőzelme. Verstappen mögött a címvédő és hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton zárt másodikként, míg a dobogó harmadik fokára az ugyancsak brit Lando Norris, a McLaren versenyzője állhatott fel.

Balesetek miatt a verseny egyébként félbeszakadt és több mint húszperces kényszerszünet után, a 34. körtől folytatódhatott. A következő nagydíjat két hét múlva Portugáliában tartják.

F1
Forma-1
Max Verstappen
Imola
autóverseny

Kapcsolódó tartalmak

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.