Ugrás a tartalomra

IMF: Szerbia felelős gazdaságpolitikát folytat

2021.04.21
17:42
Forrás
Tanjug, Vajdasági RTV, B92
Gazdasági témákról egyeztetett Aleksandar Vučić a Nemzetközi Valutaalap küldöttségével online formában.

A delegáció vezetője Jan Kees Martijn szerint Szerbia tavaly jó eredményt ért el a világjárvány kihívásai ellenére is, és felelős gazdaságpolitikát folytatott, továbbá sikeres volt a válságkezelésben is. A beszélgetésen elhangzott, az ország fő célja az, hogy az államadósság ne haladja meg a GDP 60 százalékát. A szerb államfő kiemelte, hogy Szerbia az idei év első negyede után már jó úton halad a tervezett hat százalékos gazdasági növekedés felé. Az ország nagy hangsúlyt fektet az infrastruktúra fejlesztésére - tette hozzá Vučić. A tárgyalások a Nemzetközi Valutaalap és a szerb államvezetés között április 12-én kezdődtek és április 23-ig tartanak. 

IMF
Nemzetközi Valutaalap
Aleksandar Vučić
Jan Kees Martijn
gazdaság

Most

10:41, Frissítve: 10:55

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.
07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.