Ugrás a tartalomra

Bepótolták a nagycsütörtökön elmaradt olajszentelést a szabadkai székesegyházban

2021.04.22
12:32
2021.04.22
18:22
Forrás
Pannon RTV
A szertartás során a püspök megszenteli a három szent olajat, a krizmát a katekumeneket vagy más néven a keresztelendők olaját és a betegek olaját.

A szentmisét Slavko Večerin, a szabadkai egyházmegye püspöke celebrálta, amelyen a hívek mellett az egyházmegyében szolgáló plébánosok is jelen voltak.

A szertartás nemcsak az olajok megszentelése miatt fontos, ilyenkor az egyházmegyében szolgáló plébánosok számára ez egy remek lehetőség az egymással való találkozásra.

A szertartás során a püspök megszentelte a három szent olajat, a krizmát a katekumenek vagy más néven keresztelendők olaját, valamint a betegek olaját. Az egyházmegyében szolgáló plébánosok mellett a szentmisén a hívek is jelen lehettek, de csak korlátozott létszámban. A nagycsütörtökhöz köthető az eucharisztia megalapítása.

Varga Enikő: „Valahogy a nyáj is tegyen valamit a pásztorokért, és imádkozzunk azokért, akiket, én hiszem, hogy Jézus akaratából fölénk rendeltek és együtt megyünk valahogy Isten országa felé.”

Zlata Jegić rendszeresen a Szent Teréz Székesegyházba jár szentmisére. A templom közelében nőtt fel, eszért különösen kötődik hozzá. Számára természetes volt, hogy ott legyen az olajszentelésen.

„Hívő vagyok, sajnos ez, ami ma történik, húsvétkor kellett volna, hogy megtörténjen. Mivel akkor nem, ezért most meg lesz tartva, és nagyon örülök, hogy itt lehetek.”

Az egyházmegye papjai csak ritkán találkoznak ilyen nagy számban, ezért is fontos az olajszentelés. Ilyenkor a papság az utolsó vacsorára emlékezik, és megújítják papi fogadalmukat - mondta Zsúnyi Tibor, a szenttamási Szent Kereszt Felmagasztalása templom plébánosa.

„Az olajokat, amelyeket a püspökatya megáld, illetve megszentel, azokat pedig a plébániák magukkal viszik, és akkor mindenhova eljuttatják a keresztelendőknek az olajat. Ez ugyanakkor a betegek kenete, illetve a krizma, amikor a bérmálás történik, de ezt az olajat kereszteléskor is használjuk.”

A szentmisét Slavko Večerin celebrálta horvát és magyar nyelven. Nagycsütörtökön erre nem volt mód a szabadkai megyéspüspök betegsége miatt.

Szent Teréz Székesegyház
Szabadka
olajszentelés
Zsúnyi Tibor

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.