Ugrás a tartalomra

A sokszínűség érték - A munkahelyi integráció támogatása

2021.04.23
13:30
Forrás
Pannon RTV
Az INCIRCLE projektet mutatták be Magyarkanizsán. Az IPA projektben részt vesz a Magyarkanizsa Községbeli Szociális Védelmi Szolgáltató Központ és a szegedi Szivárvány Autizmus Közhasznú Egyesület.

Fő céljuk a megváltozott munkaképességű emberek sikeres és hosszútávú munkaerőpiaci jelenléte és feltételeinek javítása.

A sajtótájékoztatón a projekt aktivitásait is ismertették: egyebek mellett a horgosi épület pincehelyiségében gombatermesztéssel foglalkoznak majd, továbbá a már meglévő védett munkahelyeknél eszközfejlesztéssel segítik elő az eredményes munkát. A program részeként a fiatal megváltozott munkaképességű személyeket felkészítik a munkaerőpiacra, valamint a potenciális munkaadók HR-menedzsmentjeit is szakmai képzésben részesítik, de üzleti konferenciákkal, fórumokkal is készülnek. A projekt összköltsége közel 150 ezer euró.

Magyarkanizsa Községbeli Szociális Szolgáltató és Védelmi Központ
autizmus
felzárkóztatás
INCIRCLE
program

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.