Ugrás a tartalomra

Az adai Műszaki Iskola diákjai Ankarába készülnek

2021.04.23
15:25
2021.04.23
16:38
Forrás
Pannon RTV
Hat vajdasági középiskola mellett az adai Műszaki Iskola is szerződést írt alá az anyaországi Én Kint Egyesülettel, amelynek keretén belül az egyesület szakmai segítségével pályáznak az iskolák a külföldi Erasmus programokra.

A cél a diákok szakmai fejlődésének elősegítése.

Az Erasmus, európai oktatás, képzés, igazságügy és sport támogatására irányuló programban az adai Műszaki Középiskola 2017 óta vesz részt, ezzel is segítve az iskolában tanuló diákok szakmai félődését.

Búcsú Áron, diák, adai Műszaki Iskola: „Az utazások rendkívül fontosak lehetnek abból a szempontból, hogy új élményeket szereznek a diákok, új tapasztalatokat és olyan új technológiákkal ismerkedhetnek meg, amelyek jelenleg még vidékünkön nem igazán elérhetőek.”

Az Erasmus-program egyik prioritása a szakképzési mobilitás, amely annyit jelent, hogy az iskola diákjai tanáraik kíséretében egy külföldi országban szakmai gyakorlaton vehetnek részt. Amennyiben a járványhelyzet lehetővé teszi, az iskolából idén Törökországba látogatnak a tanulók és oktatóik.

Fekete Lajos, szaktanár, adai Műszaki Iskola: „Mivel nagyon jól felszerelt automatika és robotika laboratóriumaik vannak, így kértük, hogy a PL cégtől, mivel Siemens PLC-jeik vannak és ehhez az ún. terminál portáljaik is vannak nekik, szeretnénk ha ebből egy kis ízelítőt kapnának.”

Gilice Hilda, az intézmény igazgatója mérföldkőnek nevezte a pályázat sikerességét, valamint az iskola nagyon fontosnak tartja a mobilitási programot. Hat diák, két tanár kíséretében közel két hetet tölthet majd el a nyár folyamán Ankarában: „Fontos számunkra, hogy olyan szakembereket képezzünk, akik megállják a helyüket a jövőben a munkaerőpiacon és természetesen szemléletmódjukban is fejlesszük őket. Számunkra cél, hogy a tanulók európai polgárrá váljanak.”

Az iskola már szerződést kötött a budapesti székhelyű Én Kint Egyesülettel további Erasmus programokra vonatkozóan is.

Ada
Műszaki Iskola Ada
Műszaki Iskola
Gilice Hilda
Ankara
Erasmus
Erasmus+ program

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.