Ugrás a tartalomra

Megerősítették tisztségében Czegledi Rudolfot

2021.04.27
11:23
2021.04.27
17:13
Forrás
Pannon RTV
A zentai községi képviselő-testület ma délelőtti ülésén megerősítette tisztségében Czegledi Rudolf polgármestert.

Megerősítették tisztségében Czegledi Rudolfot, miután bizalmi szavazást kezdeményezett maga ellen. A Szerbiai Korrupcióellenes Ügynökségtől pénteken érkezett végzés szerint összeférhetetlenséget állapítottak meg esetében, ezért a zentai községi képviselő-testület délelőtti ülésén első napirendi pontként Czegledi Rudolf esetleges felmentéséről szavazott.

A testület szavazattöbbséggel elfogadta azt a sürgősségi eljárásban tárgyalt javaslatot, hogy a testület ne fogadja el a Korrupcióellenes Ügynökség ajánlását, miszerint a korábbi időszakra vonatkozóan megállapított összeférhetetlenség miatt Czegledi Rudolfot váltsák le a tisztségéről.

A javaslat elfogadását követő rögtönzött sajtótájékoztatón Pék Zoltán, a Vajdasági Magyar Szövetség zentai községi szervezetének elnöke elmondta, örül, hogy Zentának továbbra is VMSZ-es polgármestere marad, akinek irányításával tovább folytatódhat a megkezdett munka.

Pék Zoltán, önkormányzati frakcióvezető, VMSZ: „26-an voltunk tudtommal a teremben, kettő tartózkodó, illetve 24-en fogadtuk el azt az ajánlatot, hogy a Korrupcióellenes Ügynökség fenntartása nem él, illetve nem elfogadható.”

A tizedik ülésen napirendi pontként szerepelt a Zentai Gyógyszertár alapszabályának jóváhagyásáról szóló végzésjavaslat is. Burány Katalin, a Polgári Mozgalom Zentáért képviselője az ezzel kapcsolatos tájékoztatóanyag átláthatatlanságát nehezményezte.

Burány Katalin, önkormányzati képviselő, Polgári Mozgalom Zentáért: „Zentán működik egy Egészségügyi és Szociálpolitikai Bizottság, amely az ilyen felterjesztések előtt ezeket az anyagokat véleményezi. Ebben a bizottságban 5 szakember ül, akiknek egészségügyi szakmája van, és ez a bizottság ezt a felterjesztést nem találta megfelelőnek, és nem javasolta a képviselőknek elfogadásra.”

A szóban forgó gyógyszertár egyedül Zentán maradt meg állami formájában, ezért is fontos minél előbb áttranszformálni a magángyógyszertári rendszerbe, ahogyan ez másutt is megvalósul - mondta Juhász Attila képviselő.

Juhász Attila, községi tanácstag, Zenta (VMSZ): „Az áttranszformálás viszont egyeseknek nem felel meg, mint például a jelenlegi intézményvezetőnek. A jelenlegi intézményvezető azon aggályait, amit a Bizottságon közöl, amely úgynevezett szakmai bizottság, ebben a bizottságban viszont tagként van jelen a gyógyszertár igazgatónője.”

A községi tanácstag hozzátette, a fennálló megoldatlan probléma a Zenta községi költségvetésből eddig mintegy 35 millió dinárt emésztett fel, és további nagy összegű kiesést jelent hónapról hónapra.

Czegledi Rudolf
Zenta
Zentai Gyógyszertár
Szerbiai Korrupcióellenes Ügynökség
összeférhetetlenség
bizalmi
szavazás

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.