Ugrás a tartalomra

A Napredak ellen kell nyernie a TSC-nek

2021.04.28
15:17
2021.04.28
17:03
Forrás
Pannon RTV
A topolyai TSC a kruševaci Napredak csapatát fogadja holnap. A vendégcsapat a labdarúgó Szuperligában a középmezőny végén áll, ugyanakkor egyre jobb formában vannak, az elmúlt négy meccsen nem találtak legyőzőre.

Emiatt a topolyai TSC játékosai ismét egy erős és nehéz mérkőzésre számítanak. Mint mondják, számukra minden meccs egy újabb bizonyítási lehetőség, és most is a győzelem a céljuk. A szerb Szuperliga 34. fordulójának mérkőzésére holnap, csütörtökön kerül sor a zentai városi stadionban.

Faragó Szilárd, kapusedző, TSC: „Biztos, hogy a pálya minden egyes négyzetcentiméteréért meg fognak küzdeni, biztos, hogy nagyon fegyelmezetten fognak játszani, ezzel ellentétben mi egy olyan mérkőzésbe megyünk bele, egy specifikus mérkőzés után, a Mladost után, ahol több mint fél órán keresztül emberhátrányban játszottunk, és emellett is csak a győzelemre törekedtünk. A végén 2:1-es vereséget szenvedtünk, de a csapatnak a hozzáállása, illetve a küzdeni akarása az kitűnő volt, úgyhogy, ha ugyanezzel az elszántsággal megyünk bele ebbe a mérkőzésbe, akkor biztos vagyok benne, hogy győzni fogunk, és igazából számunkra az egyetlen elfogadható eredmény, az csak a győzelem lehet.”

TSC
Napredak

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.