Ugrás a tartalomra

Munkahelyteremtő pályázat 42 millió dinár értékben

2021.04.29
09:39
2021.04.29
12:43
Forrás
Pannon RTV
Munkahelyteremtő pályázatot hirdet meg a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat május 5-étől, amelynek keretösszege 42 millió dinár - mondta Nenad Ivanišević.

A tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár hozzátette, azok a személyek jelentkezhetnek, akik új munkahelyre, önfoglalkoztatásra, közmunkára, illetve saját vállalkozás indítására, vagy új dolgozó munkába állítására pályáznak.

Munkásonként 250 ezer dinárt, abban az esetben, ha fogyatékkal élőt foglalkoztatnak, 270 ezer dinárt kaphatnak.

Nenad Ivanišević tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár: „A Tartományi Képviselőház utolsó ülésén a Legjobb Vajdaságból márka újbóli alkalmazását fogadta el a Tartományi Kormány. Május 28-án pályázatot hirdetünk mindazok számára, akik alkalmazni szeretnék ezt a márkajelet, el kell mondanom, hogy bővítettük a felhozatalt. Nem csak a termelőkről és a termékekről szól, hanem jelentkezhetnek azok is, akik szolgáltatásokat nyújtanak, valamint a turizmus és a rendezvényszervezés területén dolgozók is, akiknek a munkája valamilyen módon kötődik Vajdasághoz.”

Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat
munkahelyteremtés
Nenad Ivanišević

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.