Ugrás a tartalomra

Hamarosan modern körülmények között edzhetnek a birkózótehetségek

2021.04.30
14:16
2021.04.30
17:14
Forrás
Pannon RTV
Párhuzamosan zajlanak a külső és belső munkálatok a magyarkanizsai székhelyű Vajdasági Birkózóakadémia épületén. A sportlétesítmény a magyar kormány 2,9 millió eurós támogatásából valósul meg.

Az akadémia a tervek szerint szeptembertől fogadja majd az ifjú birkózótehetségeket.

A tervezett ütemben halad a Vajdasági Birkózóakadémia kiépítése Magyarkanizsán. Bálint Zoltán, az intézmény ügyvezetője szerint itt minden adott lesz majd ahhoz, hogy modern körülmények között eddzenek a fiatalok.

Bálint Zoltán, ügyvezető, Vajdasági Birkózóakadémia Alapítvány: „Még nem sokat lehet látni, de úgy gondoljuk, hogy fontos, hogy megérezzék a fiatalok, hogy mi ez az épület, és hogy ez őket fogja szolgálni.”

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke bízik abban, hogy az akadémiának köszönhetően még inkább fellendül a birkózás, valamint a tehetségekre is nagyobb figyelem irányul majd.

„A 21. században a legnagyobb elvárások éppen a fiatalok irányában fogalmazódnak meg, újra kell gondolni a fiatalokkal való törődést. Azt hiszem, hogy itt most, nálunk a Vajdaságban pontosan ezek a fejlesztések bontakoznak ki, a tehetség kerül előtérbe.”

Az épülő akadémiát Pásztor István is megtekintette. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke elmondta, bíznak abban, hogy nemzetközi tartalmakkal is meg tudják majd tölteni az akadémiát.

„Különböző képzéseket, különböző tanfolyamokat, különböző workshopokat is szerveznénk, amiket a nemzetközi birkózó szövetség fog akkreditálni, vezetni, szervezni. Azt gondolom, hogy ez nem csak az épület szempontjából, hanem a szerbiai birkózás szempontjából, illetve Magyarkanizsa szempontjából is fontos, mert erőteljesebben fog látszódni és megmutatkozni a térképen.”

Az intézmény közel 30 munkatárssal dolgozik majd. Az építkezési munkálatok várhatóan augusztusra be is fejeződnek és szeptembertől már birtokba is vehetik az akadémiát a fiatal vajdasági birkózók.

Vajdasági Birkózóakadémia
Magyarkanizsa
látogatás
Pásztor István
Bálint Zoltán
Hajnal Jenő

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.