Ugrás a tartalomra

A vakcina biztonságosabb az ételnél, a levegőnél és az orvosságoknál is

2021.05.02
12:52
2021.05.02
13:00
Forrás
Pannon RTV
Ahogyan tavaly, úgy idén is a vörös zónában töltik a húsvéti ünnepet a szerbiai orvosok és egészségügyi dolgozók.

Dr. Ivo Udovičić, a Karaburma Katonai Egészségügyi Központ alezredese azt mondta: az egészségügyi dolgozók már több mint egy éve azon dolgoznak, hogy visszatérhessen az élet a normális kerékvágásba. Aláhúzta: a kórházakban minden nap egyforma, betegeket vesznek fel és engednek haza. 

Udovičić szerint, amíg a járvány véget nem ér, nincs idejük ünnepelni. 

„Arra kérem az embereket, hogy oltassák be magukat. Ez a legkisebb áldozat, amelyet megtehetnek értünk. Értünk, akik már több mint egy éve védőruhában dolgozunk, és azokért a betegekért, akiket kezelünk. Sajnos lesznek olyanok köztük, akik meghalnak. Semmi sincs, ami hatékonyabb és biztonságosabb lenne a vakcinánál. Felelősségteljesen állítom, hogy az oltás biztonságosabb a levegőnél, amelyet belélegzünk, a földnél, amin járunk, az ételnél, amit megeszünk, és biztonságosabb minden orvosságnál, amelyet beveszünk.”

vakcina
oltás
Dr. Ivo Udovičić
koronavírus

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.