Ugrás a tartalomra

9 millió dinár támogatás a biogazdálkodóknak

2021.05.07
15:12
2021.05.07
16:32
Forrás
Pannon RTV
Čedomir Božić tartományi mezőgazdasági titkár 17 termelővel írt alá támogatási szerződést. Összesen 9 millió dináros támogatás kapnak az organikus termeléssel foglalkozó gazdák.

A termesztők eszközökre, berendezésekre és fejlesztésekre fordíthatják az adott összeget.

Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes kiemelte, Vajdaságban az organikus termelők száma az elmúlt 5 évben folyamatosan növekszik, a pályázat iránt is nagy volt az érdeklődés.

„Azt is még lényeges kiemelni, hogy az idei évben az ő vonatkozásukban számíthatnak még a szeptember folyamán egy újabb kiírásra, ami a tanúsítványok költségeit tudja majd lefedni. Vagy ugye a tanúsítványi folyamatának a megszerzése, az egy kétéves folyamatot jelent, és ezeknek a költségeknek, földanalíziseknek a különféle vizsgálatoknak a költségét tudják majd ők ezen a szeptemberi kiírásunkon majd megpályázni.”

organikus termelés
biogazdálkodás
tartományi támogatás
Ótott Róbert

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.