Ugrás a tartalomra

Szilágyira látogattak az MNT és a VMMSZ képviselői

2021.05.07
17:17
2021.05.07
21:14
Forrás
Facebook
Szilágyin a Szent István-templomot és az első világháborúban hősi halált halt katonák emléktábláját látogatták meg.

Szilágyira Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke, Lulić Emil hivatalvezető, Gyetvai Tímea pénzügyi vezető és Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke látogatott el. A helyi vezetőkkel a József Attila Művelődési Egyesület nagytermében a szilágyi magyar közösséget érintő kérdésekről is tárgyaltak. 

Szilágyi
MNT
Magyar Nemzeti Tanács

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.