Ugrás a tartalomra

Itt is lehet élni

2021.05.08
15:22
2021.05.08
16:12
Forrás
Pannon RTV
A környezettudatosság növelése a célja a csantavéri EcoKarma Egyesület tegnap este bemutatott Itt is lehet élni című 50 perces dokumentumfilmjének.

A színházteremben megtartott vetítést megelőzően Cirok Norbert, az egyesület egyik alapító tagja kiemelte: a filmben olyan csantavériek beszéltek a környezetszennyezésről, a környezetvédelemről, és a falut érintő problémákról, akiket a helybeliek jól ismernek. Idősek, fiatalok, gyerekek, családok egyaránt. A filmmel azt szeretnék prezentálni, hogy Csantavér környékén is van élet, az pedig, hogy milyen, attól függ, a helyiek mit tesznek érte. Egyik elsődleges céljuk a Csikér-patak védelme: „Az EcoKarma környezetvédelmi egyesületként jött létre. Célunk a környezettudatosság növelése, illetve a szemetelési szokásainknak a megváltoztatása. Azt szerettük volna megmutatni a közönségnek, hogy itt, a környékünkön is van élet, attól függően, hogy mi mit teszünk érte. A videó bemutatja a jó dolgokat a környékünkön, utána rátér a problémákra, ezekre pedig a lehetséges megoldásokkal próbál válaszolni.”

Csantavér
EcoKarma
környezetvédelem
Cirok Norbert

Most

12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.