Ugrás a tartalomra

Május végéig egyesül a Szerb Haladó Párt és a Szerb Patrióta Szövetség

2021.05.10
21:35
Forrás
Szerbiai RTV
A döntés azután született meg, hogy Aleksandar Vučić pártelnök, Szerbia államfője Aleksandar Šapićtyal, a SPAS elnökével tárgyalt. Vučić a beszélgetés végén röviden csak annyit nyilatkozott az újságíróknak, hogy "sok mindenről beszéltek".

Šapić viszont már bőbeszédűbb volt: elmondta, az egyesülés megtörténik, a Szerb Patrióta Szövetség főbizottsága pedig május végéig ülésezik a gyakorlati kérdésekről és a sajtót is azután tájékoztatják majd részletesen. Hozzátette, a pártok összeolvadása eredetileg a Szerb Haladó Párt elnökének, Aleksandar Vučićnak az ötlete volt. A mai tárgyaláson az SZHP küldöttségének soraiban Vučić, illetve Siniša Mali, Miloš Vučević, Darko Glišić és Dejan Đurđević jelentek meg, míg a Szerb Patrióta Szövetségből a pártelnökön kívül Marija Leković i Radovan Tvrdišić elnökségi tagok voltak jelen. Šapić szavai szerint főleg gyakorlati jellegű kérdésekről esett szó a mai tárgyaláson.

 

Szerb Haladó Párt
Szerb Patrióta Szövetség
Aleksandar Šapić
Aleksandar Vučić

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.