Ugrás a tartalomra

2500 euróért is vehető lakás Újvidéken, négyzetméterenként

2021.05.18
22:27
2021.05.19
16:58
Forrás
Pannon RTV
Az új építésű lakások négyzetméteréért akár 2500 eurót is elkérnek Újvidéken. Ennek ellenére gombamód szaporodnak a tömbházak. Az illetékesek szerint, akinek van pénze, az általában ingatlanba fekteti. Emiatt jelentősen emelkedtek a lakbérek is.

A lakásárak emelkedését, az építőanyagárak drasztikus drágulásával magyarázzák a szakemberek. Ennek ellenére viszont óriási a kereslet az újvidéki lakások iránt, és egyre több lakóházat építenek a városban és környékén.

Az ingatlanárak emelkedése a kiadó lakások havi bérleti díjának drágulását is magával hozta. Ezt leginkább az Újvidéken tanuló, nem helyi egyetemisták érzik meg.

A belgrádi Lana Tomković ötödik éve tanul Újvidéken. Már ötször költözött másik lakásba, de ez az első év, hogy egyedül lakik. Eddig szobatársaival osztozott a lakáson és a lakbéren.

„Az árak a duplájára emelkedtek. Egy garzonlakásért 200 eurót is elkérnek, régebben ez a felébe került. A szüleim segítenek, ők fizetik a lakást, de muszáj volt munkát is vállalnom, hogy legyen egy kis zsebpénzem, és meg tudjam venni a szükséges dolgokat. Szóval tanulok és dolgozom is.”

A horvátországi Anđela Kovačević szintén öt éve jár egyetemre Újvidéken. Szülei nem dolgoznak, így csak keveset tudnak félretenni iskoláztatására.

Pélmonostor város ösztöndíjasa vagyok, de ez az ösztöndíj nem elég arra, hogy kifizethessem belőle a lakást.”

Újvidéken jelenleg 180 eurón alul nem lehet lakást bérelni, a határ pedig a csillagos ég. Ehhez még a havi rezsiköltséget is hozzá kell számolni.

Az új és a régi építésű lakások árai között egyébként szinte alig van különbség - mondta Kristina Srdić ingatlanügynök.

„Az új építésű lakások 1000-től 2500 euróba kerülnek négyzetméterenként. Az ár attól függ, hogy a város mely részén található. Ugyanez vonatkozik a régi építésűekre is. Ezek négyzetmétere 1000 és 2000 euró között alakul, attól függően, hogy mit kell renoválni rajtuk, szükséges-e nagyobb befektetés a felújításhoz. Az átlagár az új és a régi építésű lakásoknál 1600 euró négyzetméterenként.”

Az újvidéki lakásárak a koronavírus-járvány következtében sem csökkentek, annak ellenére, hogy mindenki erre számított.

Újvidék
lakásárak
lakások
építkezés
lakótömb

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.