Ugrás a tartalomra

Eredményesek voltak a zentai Petőfi iskola diákjai a versenyeken

2021.05.21
15:50
2021.05.21
18:59
Forrás
Pannon RTV
Számos versenyen, vetélkedőn vettek részt a zentai Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói az elmúlt időszakban, és szép eredményekkel tértek haza.

A sajtótájékoztatón bemutatkoztak a Kárpát-medencei Hungarikum vetélkedő résztvevői. A verseny 4 fordulóból állt, és az idei évben teljes egészében az online térben zajlott. Szarka Kitti a Tiszavirág csapatott erősítette: „Az egyik prezentációban Zenta jellegzetes épületeit kellett bemutatni. Az elődöntő témájának a tiszavirágzást választottuk, mert ezt a természeti értéket mi is meg tudjuk figyelni Zentán és környékén is.”

Az iskola 7. és 8. osztályos diákjai a vetélkedő legjobb 12-12 csapata között végeztek a 326 induló csapatból. Katona Noémi a Savoyai Eugen csapat tagja volt, akik a tiszai halászlé főzését is bemutatták: „A döntőben hungarikumnak az aracsi pusztatemplom és aracsi kő témáját választottuk. Ez az érték a Kiemelt Nemzeti Értéktárban szerepel, egyik legrégebbi épített örökségünk, a vajdasági magyarság szimbóluma is. A tanárnővel kétszer jártunk a romtemplomnál.”

Az idei év érdeme továbbá, hogy a Magyar Nyelvtudományi Társaság szakmai eredményeiért Simonyi-emlékéremmel tüntette ki Kormányos Katona Gyöngyit az intézmény pedagógusát: „Ez a szakmai elismerés számomra is jó érzés, de ez nem az én érdemem elsősorban, hanem azoké a tanulóké, akik kitartottak, mindig készültek.”

A sajtótájékoztatón továbbá elhangzott, hogy Katona Noémi a budapesti Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjébe került, valamint, hogy a negyedik osztályos Dulity Adrián hamarosan a köztársasági szavalóversenyen vesz részt.

Petőfi Sándor Általános Iskola
Zenta
hungariku
aracsi pusztatemplom

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.