Ugrás a tartalomra

Tambura- és harmonikaszó töltötte be a Szabadkai Zeneiskola udvarát

2021.05.25
07:28
2021.05.25
17:17
Forrás
Pannon RTV
Érettségi koncertet tartottak.

Érettségi koncertet tartottak a Szabadkai Zeneiskola udvarában hétfő este. A hangversenyen a tamburás és a harmonikás szakok tanulói léptek fel. A végzős diákok mellett fiatalabbak is részt vettek a hangversenyen.

Bagi Lea prímtamburán játszik, a koncerten az érettségiző diákokat kísérte hangszerével. A tanulmányai befejezése után pedig zenetanár szeretne lenni.

"Mindenképp tanítani szeretnék. Gyerekekkel szeretnék foglalkozni, és nagyon örülnék neki, ha ez a zenével kapcsolatos lenne, tehát ha zenetanár lehetnék esetleg."

Az érettségiző diákoknak ez már a harmadik koncertje volt idén. A jazz szakon tanulóknak és szimfonikus zenekarnak nagy sikere volt akkor - mondta el Dragana Nikolić, az intézmény igazgatója.

"A koncertek, amik voltak, nagyon szépek voltak, nagyon jól sikerült minden. Nagyon látszódott, hogy mindenkinek hiányzott az, hogy játsszon a zenekarban."

Az igazgató hozzátette, hogy a jövőben többször szeretnének hangversenyeket szervezni az iskolában, ha ezt a járványügyi helyzet is lehetővé teszi.

harmonika
tambura
érettségi
koncert
Szabadkai Zeneiskola

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.