Ugrás a tartalomra

Jó nekünk itt! - Nagybecskereki Egyházmegyei Zsinat

2021.05.27
15:06
2021.05.27
17:26
Forrás
Pannon RTV
„Jó nekünk itt!” mottóval a Nagybecskereki Egyházmegyében első alkalommal tartottak egyházmegyei zsinatot. A hároméves folyamat megmozgatta a bánáti katolikusokat, egyháziakat, világiakat egyaránt a közös út keresésében.

A folyamat Nagybecskereken Zsinati Napokkal zárul.

Nagyszabású esemény színhelye lesz péntektől vasárnapig a bánáti katolikusok főtemploma, a nagybecskereki Székesegyház. A Zsinati Napok szentmisével kezdődnek, majd következik a három év alatt elkészített dokumentumok elemzése, megvitatása.

Német László, nagybecskereki megyéspüspök: „Reméljük, hogy szombat este nyolcig befejezzük az üléseket és át tudjuk dolgozni az anyagot, ami elő lett már készítve. Másnap, utolsó nap, tehát vasárnap, 30-án 11 órakor ünnepi szentmise lesz. Arra hívtunk vendégeket. A környező országokból püspökök jönnek, és Budapestről jön Erdő Péter bíboros úr is. Ő majd beszélni fog a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról.”

Az egyházmegyei zsinat menetét is megzavarta a koronavírus-járvány, ennek ellenére sikerült egy valós képet kialakítani a bánáti katolikusok jelenéről.

Német László, nagybecskereki megyéspüspök: „A bánáti katolikusok egy hihetetlen munkát végeztek. Vannak pontos számok róla 470 - ha nem tévedek – csoport volt, és különböző dokumentumok feldolgozása, azoknak az eredménye, beküldve a zsinati irodába. A zsinati irodába ez fel lett dolgozva, összegezve, és ebből született meg a befejező dokumentum.”

A zsinati folyamatokat Csiszár Klára pasztorálteológus, a linzi Katolikus Egyetem professzora követte.

Csiszár Klára, pasztorálteológus, Katolikus Egyetem, Linz, Ausztria: „A zsinati folyamat idején az emberek „ráharaptak” annak az ízére, hogy milyen az, amikor ők is beleszólhatnak az egyház dolgaiba, úgymond, hogy mi az, ami az egyházat foglalkoztassa az elkövetkező időben. Hozzájárultak ahhoz, hogy az egyház célszerűen és időszerűen tudjon jövőt alakítani, és ennek a feltétele az, hogy megkérdezzük az embereket, hogyan élik a vallásosságukat, mi az, ami a mindennapi életben foglalkoztatja őket.”

A vasárnapi ünnepi szentmisére Budapestről elhozzák majd a keresztet, amely Ferenc pápa szeptemberre tervezett magyarországi látogatására készült.

Nagybecskereki Egyházmegye
zsinat
Zsinati Napok

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.