Ugrás a tartalomra

A legkisebbeket tanították biztonságos közlekedésre

2021.05.28
11:47
2021.05.28
17:47
Forrás
Pannon RTV
Közlekedésbiztonsági előadást, majd ezt követően gyermek kerékpárversenyt tartottak ma délután Magyarkanizsán.

A rendezvénysorozatot a magyarkanizsai önkormányzat  Horgos-Röszke-Szeged - A jó út összeköt mindenkit IPA projektjének keretében szervezték meg.

Kisiskolás gyerekeknek tartottak előadást a közlekedésbiztonság alapjairól a Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központban.

Bajtai Balázs, közlekedési mérnök, Magyarkanizsa: „Mint fokozottan veszélyeztetett kategóriával a gyerekekkel foglalkozunk elsőként, hiszen ők az elsők. Az alap közlekedési jelzésekről beszélünk, valamint az alap közlekedési biztonságról, valamint az alapközlekedési szabályokról fogunk beszélni.”

Az előadást követően 20 második osztályos diák mérhette össze tudását a pályán. Az iskolai tantervben szerepel a közlekedésbiztonság-oktatás. A pedagógusok nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a kicsik időben elsajátítsák a közlekedéskultúrát.

Huszta Erzsébet, koordinátor, Magyarkanizsa: „A versenyt az óvoda versenypályáján szerveztük meg. Magyarkanizsán már tradíció, hogy tanulunk a gyerekekkel közlekedni, ez már óvodás korban elindul.”

Az előadás és a verseny a magyarkanizsai önkormányzat Horgos-Röszke-Szeged - A jó út összeköt mindenkit IPA projektjének keretében valósult meg.

Barát Zsolt, sporttal megbízott tanácstag, Magyarkanizsa: „A mai rendezvény is ennek a programnak a része, ahol a gyerekeknek a közlekedésbiztonságot próbáljuk tanítani, mivel a kiskorúaknak az egyetlen önálló közlekedési eszköze a kerékpár.”

A kerékpárversenyen résztvevők oklevelet és érmet kaptak, valamint egy kisebb csomagot is, melyben a biztonságos közlekedéshez szükséges alapfelszerelés található.

Magyarkanizsa
közlekedésbiztonság
kerékpár

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.