Ugrás a tartalomra

Nehéz olvasóvá nevelni a gyerekeket

2021.05.29
15:02
Forrás
Pannon RTV
Tanítók számára szerveztek továbbképzést az Újvidéki Módszertani Központban.

Az előadáson az új, magyar nyelvű, alsó tagozatosoknak szóló tankönyveket mutatták be az oktatóknak. Az előadáson elhangzott, a tankönyvek kidolgozásában szerepet játszott a mai kor követelményeinek való megfelelés is. A képzésen csak korlátozott számban vehettek részt a tanárok, de az előadás felvétele hamarosan elérhető lesz az Újvidéki Módszertani Központ weboldalán.

Törteli Telek Márta, szerző: „A tankönyvek, amelyek most jelennek meg, és az előző néhány év alatt megjelentek, újabb technikákat, módszereket, eszközöket mutatnak be. A feladattípusok, amelyekre szeretnénk majd rávilágítani, a kortárs szövegekhez kötődnek. Azért tartjuk nagyon fontosnak, mivel a gyermekeket megközelíteni, és hozzájuk az irodalmat közelebb vinni, és ezáltal olvasóvá nevelni őket, rendkívül nehéz, és kihívásokkal teli feladat a huszonegyedik század elején.”

tankönyv
Újvidéki Módszertani Központ
Törteli Telek Márta

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.