Ugrás a tartalomra

Közös erővel rendezik a helyiek Horgos központját

2021.06.08
19:32
2021.06.08
19:46
Forrás
Pannon RTV
A Fessük újra! elnevezésű munkaakciót kedd délután tartották meg, melyet horgosi helyi közösség és a Juvenior Polgárok Egyesülete közösen szervezett.

A lelkes önkéntesek a falu központban található virágtartókat, szemetesládákat és padokat festették át. A megmozdulás célja, szebbé és rendezettebbé tenni a települést.

Vass Zoltán elmondta, hogy ez egy lehetőség a közösség számára, hogy együtt szebbé tegyék a környezetüket, valamint arra is, hogy jobban megbecsüljék azt.

A horgosi helyi közösség minden évben számos munkaakciót szervez. Most a Fessük újra! megmozduláshoz a Juvenior Polgárok Egyesület is csatlakozott – emelte ki Sós Nóra az egyesület elnöke.

„Minden egyes programmal arra próbáljuk ösztönözni a fiatalabbakat és az idősebbeket, hogy részt vegyenek az akciókon és együtt tegyük szebbé a környezetünket.”

Magyarkanizsa községben igen aktívak a civilszervezetek, az elmúlt időszakban több program és esemény valósult meg a szervezésükben.

Vörös Túrú Anita, Magyarkanizsa művelődéssel és civil szervezetekkel megbízott tanácstagja: „Magyarkanizsa községben számos civil szervezet van, akik aktívan kiveszik a részüket egész év folyamán a munkából. Ezáltal pedig széles körű és nagy tevékenységet folytatnak , nem csak művelődés, hanem számos más területen is.

A horgosi Juvenior Polgárok Egyesületének következő akciója egy napközis tábor lesz, amely a hagyományéltetés jegyében zajlik majd július 5 és 9 között. A 6 és 10 év közötti gyerekek jelentkezését június huszadikáig várják.

Horgos
Sós Nóra
Vörös Túrú Anita

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.