Ugrás a tartalomra

Megjelentek a Szülőföldön magyarul program idei felhívásai

2021.06.09
12:43
2021.06.09
17:10
Forrás
Pannon RTV
Megjelentek a Szülőföldön magyarul program idei felhívásai - jelentette be Potápi Árpád János budapesti sajtótájékoztatóján.

A magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkár elmondta, a határon túli területeken a magyar nyelvű oktatást és nevelést támogató, a magyar iskolaválasztást ösztönző programban azok a szülők igényelhetnek nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást, akiknek a gyermekei Magyarország határain kívül magyar tannyelvű óvodában, iskolában tanulnak vagy választható tantárgyként tanulják a magyart.

A támogatást a Kárpát-medence országaiban élő magyarok igényelhetik. A felhívások a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján érhetők el. Két újdonság is van az idei programban - mondta el Potápi Árpád János. Fő újdonságának nevezte azt, hogy az eddigi jelképes, a felsőoktatásban tanulóknak járó 2800 forint értékű hallgatói támogatás emelkedik.

Potápi Árpád János kiemelte: „Úgy döntöttünk, hogy az idén ősztől ezt 22400 forintra emeljük, tehát azt tudjuk mondani, hogy az óvodásoktól gyakorlatilag a diplomáig ezt az összeget fogják megkapni a magyar tannyelvű oktatásban részt vevő fiatalok, illetve gyerekek. A másik ilyen újdonsága a programnak, ahogy nyitottunk felfelé, megpróbálunk nyitni lefelé is. Egyre több bölcsődének az építését, létrehozását támogattuk az elmúlt esztendőkben. A bölcsisek felé is szeretnénk ezt kiterjeszteni, és innentől kezdve mondhatjuk azt, hogy a bölcsődétől egészen a diplomáig a magyar tannyelvű oktatásban részt vevő gyerekeket, fiatalokat támogatja a magyar kormány.”

Szülőföldön Magyarul

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.