Ugrás a tartalomra

17 órától Napi Foci a Pannon tévé műsorán

2021.06.11
07:13
2021.06.11
13:16
Forrás
Pannon RTV
Este 9 órakor az olasz és a török válogatott mérkőzésével megkezdődik a 16. labdarúgó Európa-bajnokság, amelyen ismét szerepelhet a magyar csapat. A szerb válogatott nem jutott ki a kontinensviadalra.

Budapest is társházigazda: a Puskás Aréna három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont. A magyarok kedden a címvédő portugálokat, négy nappal később a világbajnok franciákat fogadják, a június 23-i fordulóban pedig a németek vendégei lesznek. Meccsnapokon pedig jelentkezik a Pannon tv új sportműsora, a Napi Foci. Az első műsor ma 17 órakor kezdődik, Dóró Alen szerkesztésében: „Minden nap lesz majd nyereményjátékunk, és természetesen a focihoz kötődik majd, de minden a fociról fog szólni, magáról a labdarúgásról. Bízom benne, hogy olyan vendégeket sikerült a műsorba hívnom szakértőnek, akik értik a dolgukat. 3 labda lesz a főnyeremény, amit majd július 11-én, a döntő napján fogunk kisorsolni, emellett lesznek napi nyereményeink, bögrék, illetve sapkák, illetve minden vasárnap egy Napi Focis pólót is lehet majd nyerni.”

Napi foci
Dóró Alen
Európa bajnokság
labdarúgás
labdarúgó
Eb

Kapcsolódó tartalmak

Most

16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.