Ugrás a tartalomra

Sikeres tanévet zárnak a zentai középiskolák

2021.06.16
16:17
2021.06.16
16:50
Forrás
Pannon RTV
Zenta község négy középiskolájában már lezajlottak az érettségi vizsgák és a közeljövőben kerülnek megszervezésre a ballagási ünnepségek.

Összegezvén az elmúlt időszak eredményeit az iskolák igazgatói sajtótájékoztatón értékelték a tanévet, valamit a jövőbeni tervekről is szó esett. Csikós Pajor Gizella a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium igazgatója beszámolójában elmondta, idén két szakon érettségiztek a diákok, matematikai és képzőművészeti szakon és 9 diák érdemelte ki a Vuk-diplomát. A következő tanévet illetően megemlítette, hogy 3 szakirányra 60 diák jelentkezését tudják elfogadni, erre pedig reális esélyt látnak a már lezajlott felvételik után. A Közgazdasági és Kereskedelmi Iskolában pénzforgalmi ügyintéző szakon magyar, míg a kereskedelmi és szolgáltatási ügynök szakon, magyar és szerb nyelven érettségiztek a diákok. A következő tanévben ismét 3 első osztály fog megnyílni a tanulók számára - mondta el Tóth Kornél igazgató. A Zentai Gimnázium részéről Újházi Éva igazgató elmondta, idén négy tagozatról 69 érettségizővel büszkélkedhet az iskola. Az iskola jövőbeli tanulóit szeptembertől három osztály várja, két magyar nyelvű, általános és társadalomtudományi-nyelvi szakon, valamint egy általános szakon szerb nyelvű tagozaton. Három osztály 86 tanulója fejezte be idén az Egészségügyi Középiskolában a tanulmányait. Az MNT által újonnan felszerelt tantermekben várja szeptembertől a diákokat az Egészségügyi Középiskola. Szeptembertől szerb nyelven 30 diák oktatására van lehetőség négy éves szakon, a két magyar tagozaton pedig 60 diák kezdheti meg tanulmányait az iskolában - tudunk meg az intézmény igazgatójától Nagy Abonyi Zoltántól.

Juhász Attila, oktatással megbízott tag, Zenta KT: „Nagyszámú vidéki diákra építjük ezeknek az intézményeknek a hosszú távú működését, mert a zentai iskoláknak nagy a kapacitása. Mindig sokan tanultak ebben a városban, ezeken a szakokon, mint ahogyan sok zentai diák is utazik, akiket az önkormányzat az utazásukban támogat, hogy a környező városokban az ott működő szakokon tudják befejezni a tanulmányaikat. Ez egy kölcsönösség, egyfajta Tisza-menti, regionális egyezség eredménye, hogy melyik város milyen szakokat működtet.”

Zenta
középiskola
évzáró

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.