Ugrás a tartalomra

Jó terméshozam, jó felvásárlási ár - elkezdődött az árpa aratása

2021.06.23
12:34
2021.06.27
20:57
Forrás
Pannon RTV
A terméshozam pedig várhatóan 3,5-4,5 tonna körül lesz.

Az idei terméshozamot az időjárási tényezők mellett nagyban befolyásolta az agrotechnika, valamint a műtrágyázás - mondta Gulyás Miklós oromi termelő, aki ott jártunkkor adta át terményét.

„Változóak a hozamok, hallottam már többet is, kevesebbet is, de nagy valószínűséggel erre kihatással van a műtrágya, amivel lehet korrigálni a termést. Tehát, aki megadja a módját, annak nagyobb a hozam. Az én esetemben a befektetés olyan közepes volt, és olyan termést is kaptam."

Az oromi határban pár napja kezdődött a gabona betakarítása. A jelenlegi felvásárlási ára 20 dinár kilogrammonként, míg az eddig lekombájnozott parcellák terméshozama 3,5 és 4,5 fél tonna között mozgott holdanként.

Vajda Bernárd, felvásárló: „Szerintem egy nagyon jó hozamnak számít, megközelíti a rekordokat is. Ez az utolsó 7-10 nap szárazság, ami volt, rányomta a bélyegét az árpára is, mert nem szép telt szemek vannak, hanem egy kicsit meg vannak szorulva, ez megmutatkozik a fajsúlyán is, az is kevesebb egy 8-10 százalékkal is, mint ami elvárható lenne."

A felvásárló hozzátette, az elmúlt pár évben a termelők többsége inkább árpát termel, mint búzát. Ennek egyik oka a felvásárlási ár volt, emellett az árpa valamivel kevesebb befektetést is igényel, mint a búza.

árpa
aratás
felvásárlási ár
terméshozam

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.