Ugrás a tartalomra

Ha szerda, akkor Szeretetház

2021.06.23
13:28
2021.06.23
16:59
Forrás
Pannon RTV
20-25 szépkorú találkozik egyszer hetente a szerény kis házban. Az egyedül élő, idős személynek ugyanis most még nagyobb szüksége van a találkozásokra.

Együtt imádkoznak, énekelnek, szórakoznak a muzslyai szépkorúak a Szeretetházban, amely az idén ünnepeli fennállásának a 15. évfordulóját.

A találkozásokat a helybeli katolikus egyházközségtől kapott házban tartják.

A nagy meleg ellenére is benépesült a muzslyai Szeretetház. Egykor többen voltak, de mostanában is 20-25 szépkorú találkozik egyszer hetente a szerény kis házban. Az egyedül élő, idős személyeknek ugyanis most még nagyobb szükségük van a találkozásokra, a társalgásra, hiszen ez az, ami összetartja a fogyatkozó közösségeket. Ezért, mint mondják, alig várják a szerdát.

Duga Ilonka: „Elkaptuk a Sztoján atyától ezt a házat. Elég rossz állapotban volt, mi rendbe hoztunk. És azóta ide járunk minden szerdán. Kapunk reggelit, énekelünk, imádkozunk. Kinek mi van gondja, elmondja egymásnak. Nagyon jól érezzük magunkat. Két óra hosszát, két és felet vagyunk itt."

A kikapcsolódás, beszélgetés, énekelés, imádkozás mellett, a tagság saját hozzájárulásából - önkéntes munkájával - reggelit készít az egybegyűltek részére. Télen fűtött szoba várja az ide látogatókat. Az épület fenntartásának a költségeit pedig az egyházközség fedezi.

Kovács Katalin: „Ide járok, már jó pár éve. Meg míg bírok, addig mindig ide járunk. És szépen megegyezünk. Szépen elkészítjük a reggelit. Én a konyhán vagyok, és mi négyen készítjük a reggelit. A vételt saját magunk finanszírozzuk, donációnk nincsen. Saját magunk mindent rendezünk be."

A Szeretetház november 4-én lesz 15 éves, amit szeretnének méltóképpen megünnepelni. Munkájukba bekapcsolódott Gizella nővér és munkatársa Boldizsár Rozália is.

„Próbáltunk valamit hozni, olyat, hogy mondjuk elolvasni egy-egy regény-részletet vagy egy kis játékot behozni vagy akármilyen könyvrészletből csak egy oldalt-kettőt nekik csak, hogy lefoglaljuk őket. Fekete Pétereztünk is, dominóztunk is és nagyon tetszik az asszonyoknak. Tehát ez újítás. Az mellett, hogy imádkozással töltjük a legtöbb időt, mert az érdekes. Meg akik ide járnak, azok általában egyedül élnek. És akkor fontos nekik a társalgás, az, hogy legalább egy héten egyszer kimozduljanak otthonról."

A Szeretetháznak több látogatója is lehetne, hisz sok idős személy egészségi állapota miatt képtelen eljárni ezekre a találkozásokra. Egy jármű megoldaná ezt a problémát.

Muzslya
Szeretetház
idősek
foglalkozás

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.