Ugrás a tartalomra

Kunsági vetett ágy - megtekinthető Bácskossuthfalván

2021.06.26
22:13
2021.06.27
17:41
Forrás
Pannon RTV
Állandó kiállítás nyílt a bácskossuthfalvi Emlékházban. Az Ady Endre Művelődési Központ Tarka Virág Alkotóműhelyének Kunsági vetett ágy projektje véget ért, ugyanis elkészültek a párnák.

Az esemény megnyitóján Bán Andrea törökszentmiklósi etnográfus ismertette a kunhímzés történetét, valamint Tímár Gabriella, a művelődési központ elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.

A tiszántúli szőrhímzések egyik sajátos típusa a kunhímzésnek is nevezett szabad rajzú hímzés. Ez annyit jelent, hogy vászon alapra, tervezés és előrajzolás után gyapjúfonallal, hamis lapos öltéssel, párnahuzatokra valamilyen színes mintákat alkotnak.

Bán Andrea törökszentmiklósi etnográfus: „A mai kiállítás apropóját az szolgálta, hogy 2019. szeptember 20-án a nagykunsági kunhímzés felkerült a magyarországi Szellemi Kulturális Örökség reprezentatív listájára. A nagykunsági és a bácskai hímzőkörök közössége megbeszélte és fő feladatának tartotta azt, hogy megismertesse mindenkivel a régi múzeumi darabokat és ezért elhatározták, hogy ezeket újból varrják. Első körben a Nagykunságon, második körben pedig itt, Bácskában a bácskossuthfalvi Tarka Virág Kézimunka Csoport fogott hozzá, és meg is csinálta.”

A Kunsági vetett ágy projekt ötletét egy évvel ezelőtt gondolták ki.

Tímár Gabriella, a bácskossuthfalvi Ady Endre Művelődési Központ elnöke: „A tavasz volt az, amikor a munka dandárja megindult a gyakorlatban. Beszereztük az ágyat, megérkeztek az anyagok, a hímzőfonál és a vászon, illetve erre elkészültek a minták és az asszonyok elkezdték hímezni. Utána az ágyat kellett restaurálni, a párnákat kellett tömni tollal, mert új párnák készültek hozzá, új szalmazsák készült az ágyhoz. A párnacsupok, amikor elkészültek, akkor volt komplett az egész, illetve egy lepedővel még kiegészítettük, hogy szebb legyen.”

Tímár Gabriella hozzátette, fontos, hogy ezek a díszítmények visszaépüljenek a köztudatba és újra a kun identitású emberek élő népművészeti alapjait képezzék.

kun
párna
varrás
kiállítás
Tímár Gabriella

Kapcsolódó tartalmak

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.