Ugrás a tartalomra

A matek kisérettségi teszt hibája miatt senkinek sem csorbulhat az eredménye

2021.06.28
11:59
2021.06.28
18:46
Forrás
Pannon RTV
Hibásan fordították le a matematika kisérettségi tesztjének két feladatát magyar nyelvre - tette közzé Vicsek Annamária hivatalos Facebook oldalán.

Az oktatási államtitkár megkeresésünkre azt mondta, a 9-es és a 12-es feladatok szövege nem egyezett meg a szerb nyelvűvel, így más eredmények születtek a magyar nyelvű gyerekek körében. Ez pedig nem egyezett a javítókulcsban szereplővel. Az államtitkár elmondta, vasárnap az iskolaigazgatóknak lehetőségük volt betekinteni a rendszerbe, a teszteredményekre. Ekkor figyeltek fel arra, hogy ezekre a feladatokra a magyar gyerekek részéről 0 pontos válaszok érkeztek. Az iskolákban ezután a teszteket javítók a magyar szövegnek megfelelő pontos megoldásokat elfogadhatták, amennyiben ezt nem sikerült megoldani, abban az esetben a szülők fellebbezhetnek - hangsúlyozta az államtitkár.

Vicsek Annamária, oktatási államtitkár, Szerbia: „A végleges eredményt július másodikán teszik majd közzé, addig lehet ezen a rendszeren módosítani. A minisztériumnak az a részlege, az általános iskolákkal foglalkozó szektorból azt az információt kaptam, hogy itt senkinek nem csorbulhat az eredménye emiatt, tehát amennyiben a magyar szöveg szerinti jó megoldást jelölték a gyerekek, akkor azt pontszámmal kell értékelni.”

kisérettségi
kisérettségi tesztek
Vicsek Annamária
matematika
fellebbezés

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.