Ugrás a tartalomra

A harmadik napon is tömegek buliztak az Exit Fesztiválon

2021.07.11
14:54
2021.07.11
18:53
Forrás
Pannon RTV
A fesztiválhangulat ugyan visszatért, de csak azok számára akik oltakoztak, illetve igazolni tudják, hogy nincsenek megfertőződve a koronavírussal.

Ők az est folyamán olyan neves előadók fellépéseit élvezhették, mint Asaf Avidan izraeli énekes, vagy Robin Schulz német lemezlovas.

Történelmet ír az Exit Fesztivál. A járvány kezdete óta ez az első nagyszabású nemzetközi zenei rendezvény, amit megtartanak Európában. 70 országból több tízezer fiatal érkezett Újvidékre, vették birtokukba a Péterváradi várat és élvezik azt, hogy visszatért a fesztiválhangulat.

Dunja Dugonjić Belgrádból érkezett: „Azt érzem, hogy mindannyian egyesültünk és nagyon jól érezzük magunkat.”

Tony Caktas Ausztriából látogatott el a fesztiválra: „Gyönyörűek a lányok, őszintén. És a zene is jó. Tudtok itt bulizni. De a gyönyörű lányok mindent visznek.”

Kiss Dóra és Szarvas Rita Magyarországról jött: „- Én beszélek szerbül is, úgyhogy mindenkivel ismerkedtünk. Nagyon sok francia van, angolok.
- Ha hazamentek, mi lesz az első, amit elmondtok azoknak a barátoknak, akik nem voltak itt?
- Azt, hogy mi fesztiválozhattunk két év után.
- Igen, csak ennyi hogy fesztivál. Ez hatalmas szerintem.”

A külföldi fellépők közül az izraeli származású Asaf Avidan koncertjét élvezték sokan.

Olyan neves lemezlovasok hozták lázba a közönséget a nagyszínpadon, mint Robin Schulz, vagy Paul van Dyk. Az elektronikus zene veteránja fellépése előtt stábunknak elmondta: nagyon izgatott, hogy ennyi idő után újra nagyközönség előtt léphet fel.

„Minden megváltozott. Ha az én művészi életemről van szó, a legnagyobb ihletet magából az életből merítem. Ahogyan az életünk megváltozott, úgy az inspirációim is mások lettek. Kihívás volt ez az időszak és továbbra is az. De a tény, hogy most itt vagyunk, jelzi, hogy jó irányba haladnak a dolgok.”

A tematikus színpadok sem maradtak üresen. Egyebek között a latin zenét, vagy a fülhallgatós bulit népszerűsítő Silent Disco színpadok továbbra is vonzzák a bulizni vágyókat. A Dance Arena pedig a fesztivál domináns helyszíne maradt. A látogatók idén is csak fesztiválkártyákkal tudnak ételt vagy italt vásárolni. Testi épségükre tűzoltók és egészségügyi csapatok is ügyelnek.

EXIT
Exit Fesztivál
Újvidék

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.