Ugrás a tartalomra

Gyermekzsivaj tölti be a topolyai focipályákat

2021.07.12
13:00
2021.07.12
17:05
Forrás
Pannon RTV
A héten szervezi meg a TSC második alkalommal nyári focitáborát. A gyerekeket péntekig napi két intenzív edzés várja sok játékkal.

Gyermekzsivaj tölti be a topolyai futballklub focipályáit az elkövetkező öt napban. A megnyitó ünnepségen a résztvevők edzőikkel együtt sorakoztak fel a TSC labdarúgó akadémiáján, ez után pedig már el is kezdődött a tábor első edzése.

A környező városokból, településekből érkeztek Topolyára a focizni vágyó gyerekek.

Seri Alexandra, Újvidék: „Én igazából nem járok edzésekre, de nagyon sokat szoktam focizni falun is, Újvidéken is, mindenhol, és hát azért jöttem ebbe a táborba, mert szeretek is focizni meg, hogy többet megtanuljak.”

Nagy Ádám: „Négy éve focizom és azért jöttem ebbe a táborba, hogy legyek még jobb és gyakoroljak többet”

Palágyi Szabolcs, a topolyaiak vezérigazgatója elmondta: céljuk bemutatni a gyerekek számára a labdarúgás játékos formáját illetve teret adni új barátságok kialakulására. A táborba idén 160 gyerek jelentkezett. „Tömegesítéssel tudunk elérni olyan dolgokat, hogy később a minőség is kijöjjön és minden klub, minden helyiség életében fontos szerepet tölt be egy labdarúgó klub és annak a tagjai, mert őrajtuk keresztül tudunk egészséges embereket nyerni és a közösséget erősíteni.”

Az edzések hétfőtől-péntekig reggel 9 és délután 3 óra között zajlanak. A gyerekek különböző játékos feladatokat kapnak, illetve változatos technikai, taktikai és ügyességi gyakorlaton vehetnek részt. A tábor pénteken délután egy zárórendezvénnyel ér véget.

TSC
focitábor

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.