Ugrás a tartalomra

Beiratkoztak a diákok a középiskolákba, viszont lesz még egy lehetőség

2021.07.13
16:21
2021.07.14
08:30
Forrás
Pannon RTV
Stábunk ellátogatott néhány szabadkai középiskolába. A felkeresett intézményekben szinte minden hely betelt.

Ma és tegnap iratkozhattak a diákok a szerbiai középiskolákba. A gyerekek többsége még hétfőn beiratkozott, de ezt kedden is meg lehetett tenni. A leendő elsősöknek azonban lesz még egy lehetőségük az iratkozásra.

A szabadkai Politechnikai Iskolába is érkeztek a leendő elsősök. Anja Zelić: „Építésztechnikusnak jelentkeztem azért, mert nagyon kreatív és én szeretem a kreativitást. Sokat kell rajzolni, én nagyon szeretek rajzolni.”

A gyerekek egyébként július 18-ig még be tudnak iratkozni a kiválasztott intézményekbe, de csak elektronikusan. Azonban személyes iratkozásra is lesz még lehetőség a második körben, július 16-án. A Politechnikai Iskolába összesen 260 férőhelyre 188-an jelentkeztek. Ebben az intézményben egyes profilokban változás lesz szeptembertől. Iso Planić, igazgato, Politechnikai Iskola, Szabadka: „A nyomdaipari technikus szak a következő tanévtől a duális program szerint működik majd, szabadkai grafikai vállalatokkal együttműködve dolgozunk majd. Ily módon megújul a tanterv és a program, valamint a rendszer, amelyben a gyerekek dolgoznak. Elsajátíthatják a gyakorlati tudást és készségeket a vállalatokkal együttműködve.”

A szabadkai Bosa Milićević Közgazdasági Középiskolába is szép számban jelentkeztek a diákok. Szerb nyelven nem maradtak üres helyek. Magyar nyelven a szakács szak teljesen betelt, a közgazdász technikus, a turisztikai-szállodaipari technikus és a pincér szakokon van még szabad hely. Zombori Imre, igazgató, Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola, Szabadka: „Az üres helyek, amelyek betöltetlenül maradtak az első körben, azok lesznek rendelkezésre bocsájtva a második körben és a pontszám és a kívánságlista alapján a gyerekek újból el lesznek osztva, tehát gyakorlatilag két nap múlva ez az iratkozás megtörténik, de a gyerekek értesítve lesznek erről.”

A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban idén is nyelvi tagozatra, amelybe az angol és a német nyelv tartozik, valamint sporttagozatra lehet iratkozni. Dario Kohanec: „Sportra jelentkeztem, mert sporttal akarok foglalkozni és utána egyetem, tovább sportra.”

A gimnáziumban maradtak még üres helyek. Angol nyelvre 2-en, sport szakra pedig 4-en jelentkezhetnek még. Német nyelvre megteltek a helyek. Az iskola egy új, multimédia jellegű szak megnyitását is tervezi, erre azonban idén szeptembertől még nem kerül sor.  Nagy Tibor, igazgató, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Szabadka: „Nem színészeket képeznénk, hanem gyakorlatilag olyan szakkádert, amely később el tud helyezkedni a televízióban, rádióban, újságírásban, múzeumokban,levéltárakban is el tud helyezkedni. Híradós lehet. De ha a gyerek időközben meggondolja magát, hogy neki ez mégsem annyira jó, mivel általános képzést kap, tehát lesznek mindenféle természet- és társadalomtudományi szak és gyakorlatilag minden egyetem elérhető számára.”

Ez a szak egyébként már elérhető Szerbiában, hat gimnáziumban, de csak szerb tannyelven - mondta az igazgató. Magyarul a szabadkai gimnáziumban nyílhatna meg elsőként. Ezzel szeretnék egyebek mellett elérni, hogy a gyerekek ne külföldi középiskolákba jelentkezzenek, illetve hogy a későbbiekben hazai egyetemeket válasszanak - fogalmazott az intézmény vezetője.

középiskola
beiratkozás
Iso Planić
Zombori Imre
Nagy Tibor

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.