Ugrás a tartalomra

Médiatalálkozót tartanak Temerinben

2021.07.14
12:18
2021.07.14
12:27
Forrás
VajMa
A résztvevőket Nagy Nándor nyugalmazott újságíró köszönti majd.

Médiatalálkozót tartanak a temerini tájházban szombaton. Az eseményre a temerini származású, vagy Temerinhez kötődő újságírókat, szerkesztőket, operatőröket, vágókat, hangtechnikusokat és a nem hivatásos publicistákat várják. Az illetékesek úgy vélik, az újságírók munkája, életvitele, gondjaik számos ponton találkoznak, és ez elég ok arra, hogy találkozzanak.

A résztvevőket Nagy Nándor nyugalmazott újságíró köszönti majd, de két kiállítás is lesz. Léphaft Pál karikatúrái, valamint Csorba Béla, a temerini írott sajtó történetét bemutató kiállítása is megtekinthető lesz.

médiatalálkozó
Temerin
újságíró

Most

12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.