Ugrás a tartalomra

Így vagy tökéletes Szabadkán

2021.07.23
07:58
2021.07.23
16:25
Forrás
Pannon RTV
Telt házas közönség előtt mutatták be csütörtök este az Így vagy tökéletes című romantikus vígjátékot a palicsi filmfesztivál magyar válogatásában a szabadkai Eurocinemában.

A vígjátékot Varsics Péter rendezte, főszereplője pedig a szabadkai Kosztolányi Dezső színház korábbi művésze, Béres Márta. A történet egy szépíró és egy bestseller-szerző egymásra találását mutatja be. A színésznőnek ez volt az első nagyjátékfilmje, élvezetesnek ítélte a munkát és a forgatásokat. Mint mondta, a filmnek egy üzenete van.

Béres Márta, színész: „Az az üzenete, hogy az emberek úgy jók, ahogy vannak, és nem kell agyonvasalt, agyonlúgozott szereplőket csinálni vagy szereplőkben gondolkodni, hanem hús‑vér emberekről elkezdeni történeteket mondani, ami talán egy kicsit ironikusabb, talán egy kicsit életszerűbb, mint amit megszoktunk az amerikai filmekben.”

Így vagy tökéletes
Szabadka
Béres Márta
Eurocinema
Szabadegyetem
palicsi filmfesztivál
Varsics Péter

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.