Kiállítás a falu végén
A festői környezetben fekvő Erzsébetlakra csak egy út vezet. Onnan már csak visszafelé lehet jönni. Vasárnap minden út a falu vége felé haladó poros úton, a nádkévék közé vezetett, Vencel Valentina festményeinek és rajzainak kiállítására. Az alkotó az utóbbi tíz év munkáit tárta a nyilvánosság elé, amelyek Ezsébetlakon készültek, vagy itt fejezte be őket.
Vencel Valentina, festő: „Van akril, kollázs, textil-kollázs, üvegfesték, nagyon sok minden található egy képen. És, amit ide jövet lehetett látni a gémeskúton, és útközben, az úton, azt a néhány képet, ezek fára lettek festve, készítve, fán, deszkán készültek, és sárral, szalma. sár, víz, szín, pigment – tehát a földből és a fából, és a természetből készültek tulajdonképpen. És ide is kerültek vissza.”
A kiállítást Szárnyak címmel az alkotó lánya tervezte meg. A család másfél éve költözött Nagybecskerekről Erzsébetlakra.
Salamon Luna, látványtervező: „Ez a tér ihlette őket, vagyis ihlette anyukámat, hogy megfesse őket. És, amikor arra gondoltam, hogy jó lenne kiállítást tervezni, csinálni valahol, rögtön az volt a fejemben, hogy ezeket a festményeket nem lehet zárt térbe csukni, és hogy szükségük van nyitott térre, hatalmas térre. És egy útra, amely hozzájuk vezet.”
A kiállítás azt bizonyítja, hogy nincs kibúvó: aki arra született, hogy alkosson, az alkotni fog, bármilyen környezetben is. Azok pedig, akik látni szeretnék a kiállítást, bárhonnan képesek eljönni.
Marta Aničić, Újvidék: „A festmények gyönyörűek, megható, hogy milyen alkalomból készült a kiállítás, de a bemutatott alkotások is lenyűgözőek. Ha ismerik Erzsébetlakot, akkor láthatják, hogy a festőnő magába szívta a környezetét és a lehető legszebb módon mutatta azt be. Örülök annak, hogy ez a kiállítás megvalósult.”
Az egész napos kiállításra a falusi és nagybecskereki ismerősök mellett kollégák és barátok látogattak el. A nap újvidéki színészek fellépésével zárult.
