Ugrás a tartalomra

Szóval, rímmel, színházzal Óbecsén

2021.07.28
15:34
2021.07.28
16:32
Forrás
Pannon RTV
Drámatábort szerveztek idén is Óbecsén, a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben. A résztvevők a bábozással és a mozgásszínházzal ismerkednek. A tanultakat pénteken gálaműsorban mutatják meg a közönségnek.

Cérna köti össze a párokat, egyikük vezet, miközben a másik csukott szemmel követi a cérna útját. A gyerekek a Szóval, rímmel, színházzal elnevezésű óbecsei drámatábor résztvevői.

Brusznyai Réka, Óbecse: „Csukott szemmel kellett végigjárnom egy részt, és bíznom kellett a másikban, én bíztam. Nagyon tetszett ez a játék.”

Ezt a csoportot Magyar Zsófia, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának színésze vezeti, aki minden évben igyekszik valami újjal előrukkolni: „Idén én a mozgást választottam. Előre leszögeztem a lányoknak is, hogy nem egy betanult koreográfiát mutatunk be, hiszen ezt a táncpróbákon is megcsinálják, hanem arra próbálom őket rávezetni, hogy mennyi mindent be tudnak mutatni a testükkel, a mozgásukkal, akár egy egész történetet elmesélni.”

A másik csoport bábozni tanul. Hallai Viktor már harmadszor vesz részt ezen a táboron, és már ügyesen mozgatja a hatalmas bábot: „Az a terv, hogy a nagy vihar a nagyapónak ráfújta a zacskót a fejére, és megpróbáltam neki segíteni, de nem megy.”

Melánia és Bettina egy kétszereplős jelenetet próbál a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör színpadán.

Mihajlovszka Melánia, Varga Bettina „Élő szerepeket adhatunk a bábuknak, vicces is, érdekes is. Életre kelthetjük a bábokat, érdekes és vicces színdarabokat adhatunk elő.”

A tábor szakmai vezetője Rókus Zoltán, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának színésze, aki az idén különféle bábokkal ismerteti meg a résztvevőket: „Hogy a figura úgy keljen életre, hogy természetes legyen minden mozdulata, ne legyen szaggatott, ahhoz hosszú évek kellenek és rengeteg munka, a gyerekek ebből csak egy kis ízelítőt kapnak, belelátnak egy kicsit a bábozásba.”

A kultúrkör és a Bóbita Óbecsei Nagycsaládosok Egyesülete által szervezett tábort anyaországi és tartományi támogatásból pénzelik. A gálaműsor pénteken lesz.

Óbecse
Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör
színház
drámatábor

Most

17:17, Frissítve: 17:31

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.