Ugrás a tartalomra

Vučić: A nyugdíjemelés mellett támogatást is kapnak az idősek

2021.08.01
19:47
2021.08.02
16:33
Forrás
Szerbiai RTV
20 ezer dináros támogatást kap minden nyugdíjas februárban, emellett még nyugdíjemelés is lesz az év elején - ezt jelentette be Aleksandar Vučić szerb államfő a szerb közmédia esti híradójának adott interjújában.

Minderre azért van lehetőség, mert a szerb gazdaság jól teljesít, 7% körüli GDP növekedés várható, és a költségvetési hiány is jóval kisebb a tervezettnél - magyarázta. A 20 ezer dináros támogatás mellé megkapják a nyugdíjasok a korábban bejelentett év végéig kifizetendő pénzeket is, azaz a 100 eurót, amely 50+30+20 eurós formában érkezik majd meg szeptemberben, novemberben és karácsony előtt. A felnőtt lakosság is számíthat a korábban bejelentett 30, illetve 20 euróra - részletezte a szerb elnök. A nyugdíjakat a tervek szerint mintegy 5%-kal növelik az év elején, de a minimálbér és az átlagfizetések is nőni fognak – ígérte az elnök.

Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „35 ezer 12 dinár lesz a minimálbér, vagyis a legkevesebb, amit egy munkás kaphat. Így több mint 300 euró lesz a minimálbér. Elég-e ez? Hát, nem. De sokkal több a 150 eurónál, amennyi csak néhány évvel ezelőtt volt. És csak ezzel már az év elején 613 euró lesz az átlagbér. Ezek a számításaink. De hisszük, hogy ennél nagyobb is lesz, mert a fizetések is nőni fognak, a közszférában mindenképpen, és bízunk benne, hogy ezt a magánszektorban is nagyrészt követni fogják.”

Aleksandar Vučić
nyugdíj

Most

16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 15:51

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.