Ugrás a tartalomra

Helyi szinten is vannak sportfejlesztések

2021.08.09
10:30
2021.08.09
17:55
Forrás
Pannon RTV
A községi szintű labdarúgó ligákban is játszanak lelkes fiatalok. Most a Csantavér mérkőzött meg a Rohammal.

Barátságos mérkőzésen a Csantavér Labdarúgó Klub csapata tegnap 2:0-ás győzelmet aratott Magyarcsernyén a Roham felett. Mindkét együttes a községi szintű ligákban szerepel, amelyekben a bajnokság augusztus végén, illetve szeptember elején kezdődik.

Udvardi Ákosnak a mérkőzés első perceiben, valamint Kelemen Szabolcsnak a második félidőben lőtt góljával nyertek a vendégek, akik végig irányították a játék menetét. Csak a csernyei kapus kiváló teljesítményének köszönve maradt a 2:0-ás végeredmény. A csantavériek játékán látszott, hogy ez volt már a harmadik felkészülési mérkőzésük. Sandrik Zoltán, elnök, Csantavér LK: „A fiúk rendszeresen edzenek. Mind falubeli, hála Istennek. Tényleg rendszeresen kijárnak. Jó gyerekek, szót fogadnak. Csináljuk. Most már második éve vagyunk együtt. A csapat kezd összeállni. Reméljük, hogy majd egyszer meg tudjuk célozni az első helyet is a közeljövőben.”

A magyarcsernyeiek azt szeretnék, hogy csapatukban legalább 7-8 itteni játékos legyen. Ennek érdekében együttműködnek a topolyai TSC-vel. Vastag Attila, edző, Roham LK, Magyarcsernye: „Évek óta próbálkozunk fiatal, hazai játékosokkal. Ma is a második félidőben bement több játékos, akik a kadét csapatból jönnek fel lassan. Volt középpályás, hátvéd, kapus, itt a végén, látták, volt egy pár védése. Szerintem relatív jó. Fiatal még, nem lehet rá száz százalékba számítani, de lassan majd csak odaér. Vannak új játékosaink is, akik ma jöttek először.”

A bajnokságban a harmadik, negyedik helyre számítanak, közben egy nagy jubileum megünneplésére is készülnek. Tanók Tamás, elnök, Roham LK, Magyarcsernye: „1922-ben lett alapítva és jövőre - tehát 2022-ben - lesz a századik születésnapja, évfordulója a klubnak. Erre jelen pillanatban úgy készülünk, hogy szeretnénk az egész épületet, a klubhelységeinket, öltözőinket felújítani. Ennek egy részét már megcsináltuk, ugyanis a tavalyi év folyamán nyertünk kétmillió forintnak megfelelő anyagi támogatást a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nél.”

Szeretnék a lelátókat is felújítani, és jövőre, a jubileumhoz méltó gálamérkőzéseket szervezni.

sport
foci
labdarúgás
roham
Csantavér
fejlesztések

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.