Ugrás a tartalomra

A településeket járja a Vajdasági Transzfúziós Intézet mobilcsapata

2021.08.18
19:38
2021.08.18
19:56
Forrás
Pannon RTV
A tartomány településeit járja a héten a Vajdasági Transzfúziós Intézet mobilcsapata, szerdán Óbecsén volt véradási akciójuk.

Rutinos véradó az óbecsei Balaska Gábor, eddig közel hetven alkalommal vettek tőle vért.

„Segítség – szerintem ez motivál. Anyagilag nem tudok segíteni, legalább így tudok segíteni az embereken.”

Sandra Milićev Vasconcelos hosszú külföldi tartózkodás után tért vissza szülővárosába, ahol folytatja a véradás családi hagyományát.

„Az édesapám, Perica Milićev régóta véradó, és miután én is hazaköltöztem, rájöttem, hogy milyen fontos mások megsegítésére vért adni. Mivel az édesapám az életkora miatt már nem lehet véradó, én szeretném folytatni ezt a hagyományt.”

Nem sokan mondatják el magukról, hogy több mint száz alkalommal adtak már vért. A 62 éves Milosav Jovanović 18 éves kora önkéntes véradó, és most is ott volt a Városi Színház próbatermében.

„Amióta csak lehet, 18 éves korom óta, azaz már a gimnázium óta adok vért. A nyilvántartás szerint ez most a 110. alkalom. Azért adok vért, mert azt gondolom, hogy ezzel valakinek tudok segíteni, nekem pedig nem árt, csak használ.”

A véradásnak mások megsegítése mellett egészségügyi előnyei is vannak – erősítette meg a Vajdasági Transzfúziós Intézet orvosa, dr. Neda Kocić.

„Véradással serkentjük a csontvelősejteket új, egészségesebb sejtek termelésére, amivel a szervezetünk is megfiatalodik. A véradás csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedések, elsősorban az érelmeszesedés kockázatát is. Harmadsorban a véradók bármikor leellenőrizhetik nálunk a vérképüket, elvégzünk egy általános vizsgálatot is, így észrevesszük, ha valamilyen egészségügyi gond lenne.”

A Vajdasági Transzfúziós Intézet mobilcsapata a héten több vajdasági településen is gyűjti a vért, csütörtökön többek között Zentán, Verbászon és Újvidéken is számítanak az önkéntes véradókra.

Óbecse
véradás
Vajdasági Transzfúziós Intézet

Most

17:17, Frissítve: 18:26

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.