Ugrás a tartalomra

Nyári gyermekfoglalkozásokat szerveztek Horgoson

2021.08.19
18:44
2021.08.19
19:39
Forrás
Pannon RTV
A programban majdnem 50 gyerek vett részt. Kézműveskedtek és ügyességi játékokban is kipróbálhatták magukat.

Szabad foglalkozással, majd közös meseolvasással vette kezdetét péntek délután a nyári gyermekfoglalkozás, amelyet a horgosi Művelődési Ház szervezett.

Pakai Petra, résztvevő, Horgos: „Nekem nagyon tetszik ez a tábor, szeretek kézműveskedni, rajzolni, szobrászkodni, és ebben a táborban minden van, amit én szeretek.”

Ladócki Dorottya, résztvevő, Horgos: „Volt mindenféle foglalkozás. Tudtunk együtt játszani, és nagyon jó volt. Voltak olyan játékok, amiket együtt vittünk végbe, futkároztunk.”

Kovács Zsanett, résztvevő, Horgos: „Jó volt, mert voltunk kint, és tudtunk itt, bent is lenni.”

Az elmúlt hetekben több olyan esemény is megvalósult az intézményben, ami kapcsolódott a kézműves- és gyermekfoglalkozásokhoz. A tapasztalat azt mutatja, hogy van igény az ilyen jellegű programokra - mondják a szervezők. Sós Nóra, koordinátor, Művelődési Ház, Horgos: „Tudatosan építettük fel, hiszen két hetet ölel fel ez a program. Az első héten még a nyárra próbáltunk összpontosítani. Halas mesét meséltem nekik, és a tengerhez közeli élményeket mesélték el ők is, ezen héten pedig az iskolára készültünk, könyvjelzőket készítettünk, és abc-s meséket is hallhattak a gyerekek.”

A program utolsó napján a gyerekek megtekintették a helyi könyvtárat, valamint közös fagyizáson vettek részt.

Horgos
gyermekfoglalkozás
tábor
ügyességi játékok
kézműveskedés
gyerekek

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.