Ugrás a tartalomra

Szijjártó: a külpolitika mindenkori fókuszában kell lennie a határon túli magyarok támogatásának

2021.08.26
12:48
2021.08.26
12:54
Forrás
Facebook/Szijjártó Péter
A magyar külgazdasági és külügyminiszter az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kisebbségügyi főmegbízottját fogadta Budapesten.

Szijjártó Péter hozzátette, a magyar kormány a határon túli magyarokra erőforrásként tekint, kapocsként Magyarország és a szomszédos államok között. Kiemelte, hogy bár a nemzetközi jog több ponton rögzíti a nemzeti kisebbségek jogait, sajnos, ezek a garanciák nem mindig és nem mindenhol érvényesülnek. A magyar miniszter beszámolt továbbá arról is, hogy a környező országok közül egyedül csak Ukrajnában néz továbbra is szembe rendkívül komoly kihívásokkal a magyar közösség.

„Törekvéseink a jószomszédi kapcsolatokra, azt kell, hogy mondjam, hogy sok esetben komoly sikereket is eredményeztek, és ezek a sikerek a jószomszédi kapcsolatokban alapvetően és elsősorban a magyar nemzeti közösségek sorsát, életét tették jobbá és könnyebbé. Horvátországgal és Szlovéniával igazán súlyos kisebbségügyi kérdéseink, nyitott kérdések nem voltak. Szerbiával történelmi léptékben is a legjobb kapcsolatainkat ápoljuk jelenleg, ez azt hiszem, hogy az ott élő magyar nemzeti közösség életminőségén egyértelműen látszik.”

külpolitika
Szijjártó Péter
Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet
EBESZ

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.