Ugrás a tartalomra

Kézikönyv jelent meg a nemzeti tanácsok munkájáról

2021.08.26
14:03
2021.08.30
16:32
Forrás
Pannon RTV
A kiadványt a Vajdasági Képviselőházban mutatták be. A nemzeti tanácsok tizenkét évnyi tapasztalatát, tudását gyűjti egybe.

12 évvel ezelőtt fogadták el a nemzeti tanácsokról szóló törvényt Szerbiában. Azóta rengeteg tapasztalatra, gyakorlati tudásra tettek szert a megalapított nemzeti tanácsok. Már eddig is mindenben segítették egymást, de a most kiadott kézikönyv egy helyre gyűjti ezt a tudást, segítve ezzel a további munkájukat.

Lulić Emil, hivatalvezető, Magyar Nemzeti Tanács: „A Magyar Nemzeti Tanács mindenféleképpen a saját, belső eljárásait módosította ezekkel az elvárásokkal összhangban, nagyon kevés teendőnk volt, mert mint ahogy már elmondtuk eddig is ez a tudásáramlás létezett, és a Magyar nemzeti Tanácsnak is a tudása, és a munkája megtalálható ebben a kézikönyvben.”

A kötet megjelenését az Európai Unió és az illetékes szerb minisztérium mellett a tartományi nemzeti közösségi titkárság is támogatta.

Szakállas Zsolt, tartományi nemzeti közösségi titkár: „Minden rendszernek nem elég csak megalapítani egy rendszert, hanem ezt működtetni kell, és egyfajta segítséget kell nyújtani abban, hogy ez minél jobban tudjon fejlődni. Ez a kézikönyv egy nagyon jó példa arra, hogy az állami szervek hogyan tudnak konkrétumokban, tehát példákban is segíteni a nemzeti tanácsoknak, abban, hogy minél jobban kihasználják, és éljenek azokkal a jogokkal, amelyeket a törvény megadott nekik.”

Ez a kézikönyv fontos ugródeszka a már jól működő rendszer továbbépítésének szempontjából - mondta Pásztor István, a Tartomány Képviselőházának elnöke.

„Ha közösen azt tudjuk bebizonyítani, hogy azok a kompetenciák, amelyeket a most hatályos törvény alapján, tizenkét évvel ezelőtt megszereztünk, azokat el tudjuk látni, legalább olyan hatékonysággal, mint ahogy az az állam egyéb, más területein működik, akkor azt gondolom, hogy ezzel kvalifikáljuk magunkat arra, hogy azt kérjük, hogy bővüljenek a hatáskörök, és azt gondolom, hogy mindannyiunknak ez az érdeke, hogy az identitás megőrzés szempontjából a maximumot tudjuk megvalósítani, a maximumot pedig nem csak a többség határozza meg, hanem a mi teljesítőképességünk is.”

Gordana Čomić, Szerbia emberi és kisebbségi jogokért felelős minisztere felhívta a figyelmet arra, hogy a kézikönyv segítségével kiküszöbölhető a már elkövetett hibák megismétlése.

„Ami a legfontosabb, hogy ez a kézikönyv arra szolgáljon, hogy megértsük mit tehetünk meg, hogy szabadon fejezhessük ki magunkat azzal az identitással, amit magunkénak érzünk, és tudjuk azt, hogy jogunk van ezt megosztani másokkal.”

Čomić elmondta, az év végéig elkészül majd a nemek közötti egyenlőségről, a diszkriminációellenességről és általában a jogállamiságról szóló kézikönyv is.

Lulity Emil
MNT
kézikönyv
Szakállas Zsolt
Magyar Nemzeti Tanács

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.